Csillával az Instagram neve (_nicelandic) miatt kezdtem el beszélgetni, aztán olyan szép kerek választ kaptam az északiakhoz kötődő kérdésemre, hogy nem is akartam beleszólni. Örülök, hogy megoszthatom veletek is:

"A skandináv kultúra szeretete régóta jelen van az életemben, már nem emlékszem, miért, de amikor gyerekkoromban valaki megkérdezte, hogy hova mennék legszívesebben, ha bárhová elmehetnék, mindig azt feleltem, hogy Izlandra. Ez az álom nagyon sokáig nem teljesült, mert korábban nem volt egyenes járat Izlandra és a repjegy rettenetesen sok pénzbe került a fapados járatok megjelenéséig.

Addig is sokat olvastam a skandináv népek történelméről, a mitológiáról, szokásokról, ünnepekről, kultúráról, életszemléletről, de az építészetről és a lakberendezésről is. Ezeken belül nyilván az izlandi aspektus érdekelt a legjobban, mindig is valami varázslatosat éreztem ezzel a  kis szigettel kapcsolatban, egy ösztönös szeretetet.

Amikor első alkalommal Izlandra érkeztem, életemben először tudtam kimondani, hogy itthon vagyok. Biztosan túlzásnak hangzik ez a kijelentés, de két nemzetiségű szülők gyerekeként, két országban való felnevelkedés után a hozzám hasonlók szerintem gyakran érzik magukat egy kicsit hontalannak; se itt, se ott nem érzik azt, hogy otthon lennének. Mindig kerestem valamit, mindig vágytam valahova, ahol nem furcsa az, ahogy én gondolkodom, ahogy én élek, ahol végre hideg van és lassú az élet.

‍

‍

Kicsit tartottam tőle, hogy túl nagy elvárások vannak a fejemben és túlromantizáltam, hogy milyen lehet ez a fagyos kis sziget. De nem így lett! Pontosan olyan volt, mint amilyennek mindig is képzeltem. Nem e világi. Aki klasszikus látnivalókban gondolkodik, az csalódni fog, ha ide érkezik, itt a remekműveket nem emberi kéz, hanem a természet alkotta. A csodás történelmi, mitológiai helyszíneken túl az ember a vulkánok, gleccserek, gejzírek, vízesések, meleg vízű források között tényleg úgy érzi, hogy egy másik bolygón jár, ahol a természet vad és érintetlen, és hatalmas ereje van.

Az izlandiakra különösen jellemző a természet és a természeti csodák szeretete. Nagyon megfogott, amikor arról olvastam, hogy úgy építettek utat, hogy kikerülték azokat a szakaszokat, ahol a népi hiedelem szerint különböző varázslatos lények laknak, hogy ne zavarják őket. Hogy a veszélyesebb látnivalóknál sem szeretnek korlátot vagy egyéb más épített dolgot odatenni, hogy a természet szépségét ne rontsa el az ember nyoma, illetve mérhetetlen, számunkra talán naiv őszinteséggel azt gondolják, hogy az ember egy szelfi kedvéért nem fogja magát veszélyes helyzetbe sodorni, nem megy közel a vízesés pereméhez és nem áll rá egy gleccserre. Egyszerűen nem értik, miért tenne valaki ilyet.

A másik csodálatos dolog az, hogy nem veszik készpénznek, ami körülveszi őket. Azt hinné az ember, nem nagy dolog az északi fényt látni annak, aki az év felében alatta lakik, és mégis: Seltjarnarnes minden zuga megtelik a helyiekkel, amikor erős aktivitást jelez az Aurora Forecast. Gyerekek, felnőttek, tinik, idősek, mindenki az égre mered. Ugyanígy megbecsülik a fényt nyáron, amikor a nap szinte le sem megy, mégsincs függöny egy ablakon sem.

Az életszemlélettel, a tárgyakhoz való hozzáállással és az otthonokkal kapcsolatban nagyon sok tapasztalatot szereztem, ami nagy hatással volt rám és sokat változtatott az értékrendemen. Háromszor jártam Izlandon, kétszer voltam Svédországban, egyszer Norvégiában és Dániában, mindenhol igyekeztem airbnb-t foglalni, mert arra voltam kíváncsi, hogyan is élnek valójában az emberek, és ezt egy hotelben nem lehet megtapasztalni.

‍

‍

Az első megállapításom az volt, hogy sehol sem léptem be abba a bizonyos skandi bútoráruházba az ajtón át. Igen, a stílus végtelenül hasonlít és persze a konyha Ikeában lett tervezve, de a berendezés, a dekoráció zöme olyan tárgyakból áll, amik régiek, időtlenek, minőségiek és funkcionálisak. Nem volt skandináv minimalizmusnak nyoma. Az volt a tapasztalatom, hogy a skandináv minimalizmus ott helyben inkább azt jelenti, hogy mindennek van helye, ami fontos és a kényelmes életet szolgálja, de semminek nincs, ami felesleges. A minőséget helyezik előtérbe a mennyiséggel vagy az olcsósággal szemben. A tárgyaknak, amiket megvesznek, értéke van számukra, és emiatt több generáció is élvezheti őket, legyen az egy bútor, egy dekor vagy egy ruhadarab. Ez szinte mindenre igaz (az én tapasztalataim alapján) a skandináv népeknél.

Mondok pár példát ezekre: az autók számunkra luxusnak és nagyzolásnak tűnhetnek, de egy skandináv nem azért választ jó autót, mert villogni akar, hanem mert környezetbarát, minőségi, és a négykerék meghajtás is azért van, mert lehetővé teszi, hogy a hideg, jeges teleken, a hóban és a viharokban is biztonságosan hazaérj a családodhoz. Az egyik legszimpatikusabb dolog Izlandban, hogy nem engedik be az országba a külföldi márkák üzleteit. Ismeritek azt az érzést, amikor külföldön megtaláljátok a magyar Váci utcát? Izland a saját iparosait, kézműveseit, a saját gazdaságát szeretné segíteni és ez óriási felüdülés volt a többi országhoz képest.

Az Icewear nevű izlandi ruhamárka a korábban említett minőség megtestesítője. Magam is vettem egy leárazott kabátot, ami még így is fájdalmasan drága volt, de ma is ugyanúgy néz ki, mint amikor kihoztam az üzletből (ha hiszitek, ha nem, a boltban dolgozó kedves izlandi bácsi azt mondta, ha hétfőn még itt vagyunk, elteszi nekem a kabátot és jöjjek vissza érte aznap, mert akkor árazzák le még a mostaninál is jobban).  

‍

‍

És egy utolsó sztori a rengetegből: a legutóbbi izlandi látogatásunkra karácsony utolsó napján érkeztünk és csak újév után pár nappal mentünk haza. A tulajdonos gyönyörű hangulatról gondoskodott. Kevés dekoráció volt a házban, mégis leírhatatlanul meghitt volt. Nagyon megtetszett egy gyertyatartó, amit négy manó tartott, írtam is Líneynek, hol szerezhetek be én is egy ilyet. Azt válaszolta, hogy amikor Svédországban járt egyetemre, egy kis utca eldugott kis boltjának a kirakatában látta meg, a nevét is tudta és arra is emlékezett, hogy éppen havazott. Arra gondoltam, hogy nehezen tudnék visszaemlékezni arra, mit is vettem az egyetem alatt a lakásba, de amennyi gagyi dolgot összevásároltam akkoriban, aligha van már meg belőle bármi. Ez az emlékteremtés művészete, ez a minőség értéke, 15 év után is ott állt az ablakpárkányán a gyertyatartó.

Ez a tapasztalat, ez az élmény gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Amikor a férjemmel saját keresetünk, saját otthonunk lett, hirtelen mindent meg akartam venni, amire korábban nem volt lehetőségem. Rengeteg rossz döntést hoztam és bizony sok pénz került nem a megfelelő helyre. Ma már tudom, hogy az élet minden területén törekedni kell a minőségre a gyorsasággal, az olcsósággal, a mennyiséggel szemben. Inkább várok és spórolok hónapokon keresztül egy jobb minőségű dologra, amiről tudom, hogy hosszabb lesz az élettartama, inkább kevesebb, de természetes és időtálló dekorációt vásárolok, inkább lemondok valamiről, de egészségesebb és minőségi ételt készítek. Ebben a folyamatban rengeteget segített nekem mindaz, amit az északi országokban tapasztaltam és tanultam."

‍

Képek Csilla otthonából

‍

‍

‍

Még több izlandi fotó a Facebook bejegyzésben

Borító fotó: neurobite / Adobe Stock

Belső fotók: Balog Csilla