Zsanett és családja 2006 óta él Dániában. Nem terveztek külföldre költözni, “a sors akarta így”. Roskilde Fjord mellett egy kisváros peremén, falusias környezetben van az otthonuk. Ő egy fémipari cégnél dolgozik, párja visszaült az iskolapadba automatizálást tanulni. Skandináv témájú blogjára már nincs ideje, de Instagramon továbbra is ír érdekességeket és kisebb történeteket Dániáról. Szeretnek kirándulni, túrázni, utazni. Minden olyan tevékenységet, ami szabadban végezhető.

- Korábban is szerettétek a szabadtéri sportokat vagy átragadt rátok a helyiektől?

- A szabadtéri élet, vagy ahogy a dánok hívják, a "friluftsliv" mindig is az életem része volt. A természethez való viszonyt és tiszteletet otthonról hoztam magammal, ezt szeretnénk mi is átadni a gyerekeinknek. Nem áll tőlem távol a sátrazás. Közel a természethez, falun nőttem fel. Édesapámmal mindig kirándultunk a Gerecsében, gombásztunk, vagy csak felsétáltunk a vadászházhoz. Nyaranta kerékpártúrákat szervezett nekem és a barátnőimnek. Nem mondta soha, de számunkra ez egy terápia volt, nagyon korán meghalt az anyukám. Később a helyi cserkészcsapat tagja lettem, a túrázás még inkább az életem része lett. A leghosszabb 2 hétig a Rába partján volt. A párom kicsit más. Kapcsolatunk elejént kellett idő, hogy megszokja, “velem mindig menni kell”. Idővel persze sokat változott, csiszolódtunk. Mostanra már tőle sem áll távol a túrázás, olyannyira, hogy napokra kiköltözik a közeli tavak partjára. Hobbija a sporthorgászat. Pár magyarral együtt vezetik a Hungarian Carp Anglers Denmark Clubot. Pontyhorgász klub, neveznek a helyi versenyekre. Legutóbb egy franciaországi megmérettetés volt a tét, Dániát képviselhették volna, de sajnos lemaradtak az első 3 helyről.

- Mennyire tartod nehezen elsajátítható nyelvnek a dánt és mit javasolsz azoknak, akik mostanában kezdik, hogyan a leghatékonyabb tanulni?

- Mi egyáltalán nem beszéltünk dánul, amikor kiköltöztünk. Azt mondanám, ez egyéntől függ, ami nálunk teljesen bebizonyosodott. Számomra nehéz volt, nem beszéltem semmilyen nyelven, itt jártam nyelviskolába. A helyes kiejtés az, ami nehezen tanulható. Erősen hörögnek, úgy harapják el a szavakat, hogy több betűt elnyelnek. Nem meglepő, ha nem azt látod leírva, amit kiejtve hallottál. Az r-t torokból ejtik, gyerekkorban nincs “répa, retek, mogyoró” gyakorlás :) De itt van a párom ellenpéldának. Zé az első években angolul kommunikált a munkahelyén, ezzel nem volt gond, mert minden korosztály beszél angolul. Szerencsésnek mondhatja magát, mert jó a nyelvérzéke. Ő nem járt Dániában nyelviskolába, mégis jól beszél. Sokszor voltunk már olyan helyzetben, hogy megkérdezték, mikor és milyen szintű nyelvvizsgát tett (Dansk 1-3), mire közölte, hogy semmilyet. Na, ilyenkor jön a döbbenet, nem akarják elhinni. Vicces, de ilyen is van. Hogy mit javaslok az újonnan érkezőknek? Mostanra már elég felkapott hely lett Dánia, rengeteg online oktatás van. Mindenképp érdemes már költözés előtt elkezdeni tanulni, ismerkedni a nyelvvel, mindenben megkönnyíti a mindennapi életet.

‍

‍

‍- Teljesen egyedül rázódtatok bele a kinti életbe, vagy volt kint magyar segítség, más ismeretség, ami segített?‍

- Mi nem magyarok által érkeztünk ide, nem megélhetési problémák miatt. Magyarországon egy dán leányvállalatnál dolgoztunk, Zé technikusként, én minőségellenőrzési területen. Így ismerte meg a barátját, aki kihívott minket magához üdülni. Sok emberrel találkoztunk ezalatt a 2 hét alatt. Egy ilyen alkalommal Zé egykori főnökével hozott minket össze az élet. Érdekelte, kik vagyunk, honnan jöttünk, mi az otthoni munkánk. Mikor megtudta, hogy Zé technikus odahaza, felcsillant a szeme. Megkérdezte, nincs-e kedve az akkori 30 fős vállalatánál dolgozni. Elsőre viccnek hittünk, de amikor másnap telefonált, hogy bemenne-e a próbanapra, már tudtuk, hogy komolyan gondolja. A próbanapon sikeresen vizsgázott, mi pedig 24 évesen nem gondolkodtunk sokat, tudtuk, ha nem próbáljuk meg, mindig ott marad a kérdés, hogy “mi lett volna, ha…?”. Felmondtunk az otthoni életünket, és már költöztünk is ki. Persze akkoriban nem volt ennyire egyszerű tartózkodási engedélyt kapni, mint most. Rengeteg papírt kellett intézni.

- Gondolom, nem tervezitek, így csak elméleti a kérdés: mi hiányozna leginkább Dániából, ha haza kellene költöznötök?

- Hát ezen tényleg nem szoktam gondolkodni, de ha egy szóval kellene összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy minden. A szó szoros értelmében. Az életszemlélet, a környezet, a szabad és előítélet-mentes élet. Hogy minden helyzetben egyenlőek vagyunk. Itt vagyok otthon, a gyerekeink itt születtek, ide kötődnek. Számukra ez a haza. Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam más kultúrát, nyitottabb és elfogadóbb lettem ezáltal. Magyarország sok szempontból nagyon távol van attól, amit mi már természetesnek veszünk. A másik része, hogy a kisfiúnk sajátos nevelési igényű (SNI). Odahaza az emberek többsége ilyen esetben nem elfogadó, az iskolák nincsenek erre maximálisan felkészülve, hamar rányomják a bélyeget, a megkülönböztetést a másikra, aminek szintén nem tenném ki a fiamat. 

‍

‍

- A dánokat gyerekbarát nemzetnek tartják. Mi mindenen érzékelhető ez a mindennapokban?

 - Az első és legfontosabb a dán nevelésben, hogy egyenrangú emberként kezelik a gyerekeiket. Megadva nekik a tiszteletet, a szabad döntést, nincsenek ultimátumok és hatalmas elvárások. Szabadban eltöltött közös idők, függetlenül az időjárástól. A szülők nagyon higgadtak, még akkor is, ha a gyerek ötvenszer csinálja meg azt, amit nem szabad. A dánok nagyon nyíltan beszélnek mindenről a gyerekeik előtt. Ha a gyerek hisztis, rossz passzban van, nincs olyan, hogy “hagyd abba!“. 1 évesen már közösségbe kerülnek, de az óvoda is mindenben eltér az otthonitól.

- Mik azok a dolgok, amiket a dánok mindenképpen elvárnak a külföldiektől, akár ott akarnak élni, akár turistaként odamennek kikapcsolódni?

- Tapasztalataim alapján a tiszteletet, elfogadást, nyitottságot. Tiszteljék a kultúrájukat és a szokásaikat. A dánok alapvetően elég befogadóak a külföldiekkel. Persze, csak ha látják, hogy be akar illeszkedni, a társadalom része akar lenni. Dánoktól nem fogsz olyat hallani, hogy nem szeretik a hazájukat. Tisztelik a nemzeti lobogót, a királynőt, és számukra Dánia a legjobb (még ha valamiben nem is). A szokások ennyi év távlatából már nem is olyan furcsák. Persze ha valaki nekem egyszer azt mondja, van ahol a vajas kenyér (gazdagon megpakolva), azaz a smørrebrød a nemzeti étel, biztos mosolyogtam volna. Pláne ha ezt késsel-villával fogyasztják. Ezt látva mindig kikerekedett a szemem.

‍

‍

- Te is biciklivel közlekedsz, mint a dánok többsége. Gondolom, vidéken azért más élmény, mint a fővárosban (nem mintha ott nem lennének tökéletesen kiépítve a bicikliutak).

- A kerékpár az életem része, számomra nem létezik tömegközlekedés. Télen-nyáron azzal járok mindenhová, mindent így intézek el. Ahogy a skandináv mondás is tartja, nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruházat. Jól felöltözve az eső már csak másodlagos. A kerékpár itt ugyanolyan közlekedési eszköznek számít, mint az autó. Néha még kerékpáros utánfutót is kötnek a bicó után, így mennek bevásárolni az emberek, de akár az Ikeából is így viszik haza az árut. Családok inkább a ladcykelt, a dobozos kerékpárt használják. Az igaz, hogy vidéken, Frederikssundban másabb kerékpározni. Reggelente a Roskilde Fjord mentén haladok, csodálom a napfelkeltét, üdvözlöm a többi kerékpárost. Az első 3 évben, amikor Koppenhágában laktunk, kerékpározással hamarabb elértünk bárhová, mint busszal. De ott nagyon kellett figyelni (persze mindenhol kell), fővárosban nem cicóznak, aki nem teker intenzíven, azt nagyon hamar lecsengetik, mert nem tudnak haladni tőle. Aki idelátogat, mindenképpen próbálja ki, hatalmas élmény. Erre a célra bérelhetők városi bringák. 

Borító fotó: Roskilde kikötő, Dánia - Manifeesto / Adobe Stock