Szórakozás

Valamiféle béke

Ólafur Arnalds újra Budapesten

5 perc

Már visszatérő vendég Budapesten a Müpában Ólafur Arnalds izlandi multiinstrumentalista, aki az elektroakusztikus zenét más műfajokkal ötvözve egészen különleges atmoszférát hoz létre. A klasszikus és minimalista alapokat megtartva, spontán vagy kísérletezgetve fejleszti hangzását, ami sokak szerint nem is evilági, inkább egy spirituális rezgésszám-emelkedés, meditáció, kivezetés a káoszból. Sehol nincs annyi mély, őszinte és érzelmekkel teli komment, mint Ólafur Arnalds videói alatt. Hallgatóiban túlcsordul a boldogság, ahogy a zenén keresztül rátalálnak saját belső lényükre, a tisztaságra, a tökéletességre, a szavak nélküli kommunikációra, vagy épp életük legnehezebb időszakában arra a hídra, ahol képesek végső búcsút venni elhunyt szeretteiktől.

A 2022-ben két kategóriában is Grammy-díjra jelölt művész az elmúlt évek izlandi bezártságában elkészítette ötödik, eddigi legszemélyesebb albumát, a Some Kind Of Peace-t. A Reykjavík belvárosában rögzített anyag hű maradt mindahhoz, ami védjegyének számít: a zongora, a vonósok, az ambient, ötvözve a dallam ritmikusságával és lüktetésével, tartalmában pedig a béke keresésével, a saját lelki fejlődésével. A barátok, együttműködő művészek (Bonobo, JFDR, Josin) jelenléte és hangja adja a keretet a személyes történetnek, a kifinomult, de kiszámíthatatlan kompozícióknak. Nem tudsz felkészülni rá, nem tudod, mikor, melyik pillanatban üt meg egy hang, egy nem várt érzés vagy emlék, amiben aztán elmerülsz. A rétegek és textúrák különleges sora, pont mint az izlandi táj. Szomorú akarsz lenni vagy inkább boldog? Érezni akarod az erődet vagy inkább ringatóznál egy bölcsőben? Úsznál az árral vagy inkább fentről néznéd a világ folyását? Minden lehetsz és mindent megtehetsz, amíg csatlakozol ehhez a különleges utazáshoz, ahol "valamiféle béke" vár.

“Még egyetemen ismertem meg, egy twitteres lány nagyon szerette a zenéjét, és a Found Songs című gyűjteményét sokat hallgattam, főleg ezt a számot. Voltam az előző budapesti koncertjén is, fantasztikus volt. Élőben látni, ahogy hangszerről hangszerre vált, csodálatos, meg hát az egész koncert annyira tele van érzelmekkel, hogy aki erre fogékony, annak hatalmas élmény. Ahogy nézem, ezen a turnén csak a klasszikus zenéje lesz hallgató, de egyébként Ólafur DJ-ként is tevékenykedik, elég sokszínű ember." - Rita

"Igazából az igazi kedvencem Nils Frahm. Miután végignéztem a YouTube csatornáját, ott figyeltem fel Ólafur Arnaldsra egy közös szám erejéig. Nagyon tetszik a játéka, az az izlandi szomorúsága és az egyszerűsége. Amúgy magam is inkább vagyok visszahúzódó, mint kirobbanó, keresem a hozzá hasonló csendesebb zenéket. Imádom az északi, skandináv nyitottságot, a filmjeiket, azokban is a lassú sodrását az eseményeknek, vagy itt a hangoknak. Kíváncsian várom, milyen lesz élőben. Örülök, hogy nem kell Bécsig mennem, mint a Nils koncertjéért." - István

"Ólafurnak a 'For Now I Am Winter' albumával találkoztam először, talán valamelyik filmben vagy sorozatban. Már nem emlékszem pontosan, de a zene velem maradt. Nagyon szeretem az északi zeneszerzőket, Arvo Pärt zenéje is teljesen elbűvöl. Hihetetlenül tiszta, éteri zenét komponálnak, egyáltalán nem hasonlít más zenéhez. Olyan, mintha az északi fényt zenésítenék meg. A férjemmel 2018-ban voltunk egy koncertjén is a MÜPÁ-ban, András nem is hallotta korábban a zenéit, mégis mindkettőnknek felejthetetlen élmény volt. Olyannyira, hogy az esküvői ceremóniánk alatt is szólt az egyik száma. Ahogy a színpadon keveredett az elektronikus és hangszeres zene, de nem a szokványos módon. Ő nem felpörgeti a népszerű klasszikusokat, hanem klasszikus zenész lévén komponál nagyon egyedi hangzású zenét, amiben ügyesen használja a technológia adottságait. Sosem felejtem el, 3 olyan zongorája is volt, ami programozható, tehát nem ül előttük senki, a billentyűk mégis lenyomódnak, mintha egy láthatatlan ember játszana rajtuk. Mesélt arról, hogyan találkozott az elsővel, mennyit játszott a programozásukkal. Másról is mesélt, a nagymamájáról, a gyerekkoráról - olyan őszinte, kedves srác, semmi sztárallűr. Úgy beszélgetett velünk a színpadról, mintha régi ismerősei lennénk." - Zsuzsa

“Chopinnek köszönhető minden, amit most kapunk tőle. A nagymamája mutatta meg neki, akivel mindig Chopint hallgattak, még a halálos ágyán is. Néhány éve erre emlékezve volt ilyen projektje is, ahol Chopin műveket játszott.” - Vivi

“BAFTÁT is kapott a Broadchurch sorozat zenéjéért, de sok más filmben meg tévéműsorban is hallani, van egy csomó féle munkája. Én a Janus Rasmussennel közös Kiasmost is szeretem, ami a kísérletező techno, electropop oldala. Janus feröeri, róla is írhatnál.” - Peti

“Engem a Near Lighttal fogott meg, azóta hallgatom. Koncertjén még nem voltam, de szeretem YouTube-on az élőkön készült videókat. El tudom képzelni, hogy felemelő annyi emberrel együtt egyszerre átélni ezt a fajta zenét.” - Andi

Itt láthatjátok a turné állomásait. Jelenleg Amerikában, majd Kanada és Mexikó után év végéig Európa számos nagyvárosában meghallgathatjátok élőben az új albumot. Budapest után Bécs, Prága, Berlin, Hamburg, Koppenhága, Párizs, Róma, London... Ha sikerül bármelyikre eljutnotok, ne felejtsétek el az élménybeszámolót Instán vagy Facebookon.

Mindennap másik dalt választanék ajánlatnak, ma a Back To The Sky lett. A többit megtaláljátok itt.

YouTube-on sokféle interjút láthattok vele, nekem ez az egyik kedvencem. Többek között arról mesél benne,

- hogyan szerezte meg az első filmzeneszerzői munkáját

- mik a populáris zene és a filmzeneszerzés közötti mentalitásbeli különbségek

- a limitációk milyen módon inspirálják a kreativitást

- milyen volt önmagát tanító zenészként képzett klasszikus zenészekkel együtt dolgozni

- hogyan inspirálják az emberek, akikkel a turnézás során találkozik

- ha valaki másnak megmutatja a zenéjét, sokkal könnyebb érezni, hogy működik-e az érzelem, amit próbál átadni

- más kultúrákkal való találkozása milyen hatással van a zenéjére, még akkor is, ha nem próbál az adott kultúrának megfelelő zenét írni

- a hangszerek és kütyük, amiket használ, milyen hatással vannak a kreativitására

Fotók: Maximilian König (live), Anna Maggy

Címkék

Támogasd az oldalt!